Reméljük, hogy a Lilla Sellei Bags (és a Pocket Trailer) márkák nem ismeretlenek számotokra. Lillával az új, Kék kollekció kapcsán beszélgettünk, amelyet hétfőn mutatott be a Mom and Beauty boltban, és most már meg is vásárolhatjátok a gyűjtemény darabjait!
A Pocket Trailer, kismotor és futóbringa hordozó márkával kezdődött a pályafutásod, így ismertünk meg téged. De mikor kezdtél táskákat is varrni?
Már általános iskolás koromban elkezdtem varrni. Igazából mindig imádtam a táskákat - én nem a cipőket, hanem a táskákat szerettem, ilyen egyszerű. Anyukánk kicsi korunk óta varrt nekünk: a koszorúslányruhától kezdve a télikabáton át a szabadidőig sok mindent készített, még pörgős szoknyát is varrt. Csupa olyan dolgot, amiket nem lehetett akkoriban kapni. A varrás a mindennapjaink része volt, és mivel annyi zsebpénzem úgysem volt soha, hogy annyi táskát vegyek, amennyit szeretnék, elkezdtem én magam is varrni. Először csak saját részre készítettem táskákat maradék farmeranyagokból, aztán már a barátnőknek, osztálytársaknak is.
Ezek szerint anyukádtól tanultál varrni?
Tőle is, de igazából autodidakta módon. Ő megmutatta, hogy hogyan működik a gép, és amiben kellett, segített. Anyukám az a típus, aki szeret Burda szabásminták alapján varrni, én meg nem. Én inkább kiterítettem az anyagot, kitaláltam a szabásmintát és a formát. Aztán a táskáknak 2007-ben lett egy honlapja, valamint azon egy blog, és ekkor indult a márka Facebook oldala is.
Mit végeztél a főiskolán?
Könnyűipari mérnöknek tanultam, de már a főiskola utolsó évében a blogomnak köszönhetően újságíróként kaptam munkát egy női portálnál. Akkoriban tényleg csak hobbi volt a varrás: ha megkeresett valaki Facebookon, akkor készítettem egyedi kérés alapján táskát, illetve a barátoknak és magunknak is természetesen. Aztán megszülettek a gyerekek, és én szabadúszó újságíróként folytattam. Nagyon sok portálnak és magazinnak dolgoztam ez alatt a hat év alatt. Közben persze folyamatosan készültek táskák: a családnak varrtam nagyon sok hátizsákot, azokkal jártunk kirándulni, de született gördeszka tartós hátizsák is, mert a férjemmel ez az egyik közös hobbink.
És hogyan indult a Pocket Trailer?
A Pocket Trailer, kismotor és futóbringa hordozót egy barátnőm unszolására találtam ki, és együtt is vágtunk bele. Félig viccként gondoltuk a márkára, az volt a tervünk, megnézzük, kell-e ilyen más anyáknak is. Egy évig működtünk úgy, hogy csak egy Facebook oldalunk volt, ott lehetett rendelni, és rengeteg vásárlónk volt így is.
Nem csodálom, hiszen ez egy hihetetlenül praktikus dolog.
Igen, de hihetetlenül egyszerű is. Aztán kiszállt a barátnőm, és azóta egyedül viszem a márkát. Ez nagyon jól ment, az újságírás akkor kicsit leágazó félben volt, és úgy gondoltam, hogy a felszabaduló időmet a táskákra fordítom. Az első övtáska az három éve készült karácsonyra magamnak, meg a családom férfitagjainak. Az az igazság, hogy régóta szerettem volna magamnak egy övtáskát, születtek is prototípusok korábban, de egyik sem volt az igazi. Mikor a rollos övtáska elkészült és működött, felkerült a webshopba.
Mi szerinted a táskáid sikerének a titka?
Igazából az látszik, van igény az egyediségre és a praktikumra. Minden egyes táska alapanyaga olyan, ami nekem tetszik, így egy nagyon széles stíluspaletta állt össze: van arany csillogó, és van, amin a káposzták vannak - ez tényleg a két véglet. A széles stíluspaletta mellett a márka sikere a szerintem annak is köszönhető, hogy két nagyon népszerű táska-alaptípusra épül, amelyek jól kombinálhatóak egymással.
Már ez is bővült azóta, ugye?
Igen, van már például biciklis táska is és nagy méretű hátizsák is. Ezek szintén mind saját igényből készültek. A biciklis táskához egy év kellett, hogy kiforrja magát: ki kellett találni, hogy lehet úgy megcsinálni, hogy jól nézzen ki, egyszerű legyen, mutatós és praktikus is. Ezek mögött a táskák mögött tényleg nagyon sok kísérletezés áll. A fejlesztés soha nem áll meg: most jöttek például a felcsatolható mobiltokok és a MIX övtáskák.
Milyen praktikumok találhatóak a táskákban?
A legtöbb anyuka vásárlóm olyan hátizsákot szeretne, amellyel dolgozni is járhat, de munka után, oviból hazafele menet a játszóre is leugrohatnak a gyerekekkel. Érthető módon a játszótérre senki nem szeretne egy nem túl praktikus bőr retiküllel menni, viszont ha valaki egy bankban dolgozik vagy irodában, akkor nem szeretne egy pelenkázó táskával vagy sport hátizsákkal munkába járni. Az én hátizsákjaim ezt a két igényt elégíti ki, mert vannak olyan elegánsak, amivel simán el tudsz menni dolgozni, de utána az sem gond, ha játszótéren kell lenned.
Ehhez az is hozzájárul, hogy könnyen tisztíthatóak, ugye?
Igen, nyugodtan lehet őket 30 °-on mosógépben mosni, valamint a vízlepergetős anyagból készült modelleknél sok szennyeződést elegendő egy nedves ronggyal letörölni, természetesen ezeket is lehet gépben mosni-
Melyik a sikeresebb fazon, az övtáska vagy a hátizsák?
Ez nagyon érdekes, mert változó, és még csak nem is egészen évszakfüggő. Mullámokban nagy az érdeklődés egyik vagy másik iránt. A táskákat sokan veszik ajándékba is. Éppen ezért úgy készülök a téli szezonra, hogy készleten legyen biciklis táska is, pedig annak a december egyáltalán nem a szezonja. Ez egy olyan termék, amire nehezebben adnak ki nagyobb összeget, de karácsonyi ajándéknak tökéletes, több vásárlóm jelezte is, hogy felkerült már a karácsonyi ajándék listájára.
A táskákat egyedül te varrod?
Nem, már van segítségem, de természetesen a prototípusokat én készítem el.
A most bemutatott Kék kollekcióhoz honnan érkezett az inspiráció?
Én alapaból szeretem a kék színt. A webshop indulásakor volt farmerből készült táska, amit azóta is sokan keresnek, így az őszi szezonban mindenképpen elő akartam ezzel is újra rukkolni. A farmer az jolly joker, az mindenhez jó, és valahogy a többi kékkel is így van. A kék szín emellett pedig mégsem ez a tipikus őszi színvilág, de mégis kapcsolódik hozzá. A jég, a víz, a tisztaság, a szabadság, ezek mind olyan pozitív fogalmak, amelyek nemcsak a kékhez, de az őszhöz meg a télhez is kapcsolódnak. De látható, hogy a kék színen kívül a kollekció anyagait nem sok minden tartja össze: van a romantikus csipkés, és van a teljesen elborult molekulás - a kollekció darabjai most is két véglet között mozognak.
A vásárlóid főleg anyukák?
Igen anyukák, illetve húszonévesek, akik keresnek valami egyedit, és valahogy rátaláltak a táskáimra. De van kutyás vásárlóim is, hiszen kutyasétáltatáshoz is nagyon praktikus, ha az embernek szabad a keze.
Látjuk majd a téli kollekciót is?
Ez attól is függ, hogy mennyi időm lesz. Mindig van egy úgymond kapszula kollekció, ami az adott évszakban egy állandó irányvonal, de amellett mindig vannak más darabok is, folyamatosan érkeznek új minták.